CBD alapok

Honnan származik?
Az Egyesült Államokban vannak a legnagyobb ültetvények. Európában pedig Spanyolországot tartják az egyik kulcsfontosságú helyszínnek. A törvényi szabályozás szerint csak olyan területen termeszthető a növény, ahol azt engedélyezik a hatóság. Az utóbbi években a...

Milyen gyógyászati hatásai vannak?
A CBD-nek széles körű bizonyított gyógyászati hatásai vannak. Eddig már többször olvashattad, hogy a CBD más folyamaton keresztül hat, mint a THC, de sok esetben ugyanazokkal a gyógyhatásokkal rendelkezik. Egy 2013-ban közzétett tanulmány szerint, amit a Brit Klinikai...

Mi az a CBD?
A CBD története több évtizedes múltra tekint vissza, azonban az igazi áttörés 2009-ben történt, amikor Észak-Kaliforniában olyan kannabisz fajtákat fedeztek fel, melyek nagy mennyiségben tartalmaztak CBD-t. Amerikáról tudni érdemes, hogy csakúgy mint Hollandiában...

Hogyan működik a CBD?
Az összes kannabinoid, beleértve a CBD-t is úgy fejti ki a hatását, hogy kölcsönhatásba lép az emberi testben található endokannabionid rendszerrel. Az emberi test önmagában két kannabinoid receptorral rendelkezik, az úgynevezett CB1 és CB2 receptorokkal. Mi az...

Mi az OGYÉI állásfoglalása a CBD-ről?
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) kiadta állásfoglalását a cannabidiollal (CBD) való tevékenységre vonatkozóan. A nemrégiben az OGYÉI által kiadott dokumentum tisztázza a kannabisz növényhez kapcsolódó fogalmakat (kannabinoidok CBD,...

A CBD szinergiában működik jól
A tanulmányok azt mutatják, hogy a CBD szinergiában működik jól, azaz egy minimális THC-re szükség van a jó hatás elérése érdekében. A kutatók azt találták, hogy a tiszta CBD-ből sokkal nagyobb adagra van szükség, mint a teljes spektrumú kivonatból, és ha a CBD...
Tudományos Vizsgálatok

Érelmeszesedés
A kannabidiolnak immunmoduláló hatása van, amely elősegíti a magas glükózszint által kiváltott atherosclerosis előrehaladásának csökkentését. Hatékony lehet az ischaemiás betegségek, a metabolikus szindróma legkárosabb komplikációinak leküzdésében is. Forrás:...

Dohányzásról való leszokás / Nikotinfüggőség
Az endokannabinoid rendszer szerepét a nikotinfüggőségben egyre inkább elismerik. A kutatásban 24 dohányzót véletlenszerű csoportokba osztottak, akik vagy CBD inhalátort, vagy placebót kaptak egy héten át. Az egyhetes vizsgálat során a placebo inhalátort használók nem...

Szív és érrendszeri betegség
A bizonyítékok arra utalnak, hogy a CBD jótékony hatással van a szív és érrendszerre. A CBD csökkenteni tudja az infarktus mértékét és növelte a véráramlást a stroke-ot szenvedő kísérleti állatokban. Ezek a klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a CBD pozitív...

Hányinger és hányás
Az eredmények azt mutatják, hogy a CBD a hányásgátló / hányinger-gátló hatásait a szomatdendritikus 5-HT (1A) autoreceptorok közvetett aktiválásával a DRN-ben végezte. Forrás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21827451

Immunrendszer támogatás
A CBD immunrendszer támogatását is már több helyen vizsgálták. Egy új kutatási hullám az adaptív, immunmoduláló hatású kannabinoidokra irányul. A Cannabis sativat évezredek óta használják és fogyasztják egészségügyi és táplálkozási célokra. Számos ősi civilizáció – a...

Disztónia
A vizsgálatban 5 disztóniás mozgás rendellenességben szenvedő beteg kapott 6 hetes időszakban napi 100-600 mg CBD-t, a szokásos gyógyszerekkel együtt. A disztónia minden betegnél javult a vizsgálat végére. Forrás:...

Vérnyomáscsökkentő hatás
A CBD vérnyomáscsökkentő hatásáról is jelentek meg tanulmányok. 2017-ben a The American Society for Clinical Investigation publikálta tanulmány szerint a kannabidiol egyszeri adagja csökkenti a vérnyomást az egészséges önkénteseknél. Kilenc egészséges férfi...

Rákos megbetegedések
A rákos megbetegedések esetében a British Journal of Clinical Pharmacology-ban közzétett áttekintő cikk szerzői bizonyítékokkal támasztották alá a CBD tumor ellenes hatását és a vizsgálatban a CBD jelentősen hozzájárult a rák terjedésének megakadályozásához. A kutatók...

Poszttraumás stressz zavar (PTSD)
A poszttraumás stressz rendellenesség (PTSD) egy munkaképtelenné tevő szindróma, amely traumás tapasztalat után következik be. A CBD adagolása megakadályozza a tartós szorongásos hatásokat, valószínűleg az 5HT1A receptorok neurotranszmissziójának megkönnyítésével....

Depresszió
A szorongás és a depresszió az élet sok szempontjából érintik az embereket, ideértve a társadalmi életet, a termelékenységet és az egészséget. A kannabidiol (CBD) a Cannabis sativa alkotó eleme, nagy pszichiátriai erőforrással rendelkezik, ideértve az antidepresszáns...

Fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő
Az emberek fájdalomcsillapításra vény nélkül kapható vagy vényköteles gyógyszereket szoktak alkalmazni. A kutatók elkezdték vizsgálni a CBD hatását a krónikus fájdalmak kezelésében. A tucatnyi vizsgálat és tanulmány alapján arra a következtetésre jutottak, hogy...

Szorongás
A meglévő bizonyítékok alátámasztják a CBD potenciálját a szorongásos rendellenességek kezelésében. A CBD használata számos olyan előnyt mutat, amely a szorongásos tünetterület szempontjából releváns, ideértve az anxiolitikus, panicolytikus és antikompulzív hatásokat,...

Szklerózis multiplex
A szklerózis multiplex egy autoimmun betegség, amely visszafordíthatatlan szövetkárosodást okoz az egész emberi szervezetben. A becslések szerint világszerte 2,3 millió embert érint és a leggyakoribb tünetei az izomgörcsök, amelyek oly nagyok lehetnek, hogy...

Pattanások
A pattanások elleni harcban is jól használható a CBD a gyulladáscsökkentő hatása miatt. A 2014-ben a Journal of Clinical Investigation által közzétett tanulmányban azt írják, hogy a CBD elősegíti a pattanásokhoz vezető sebumtermelés csökkentését, részben azért, mert...

Parkinson-kór
A vizsgálatban 119 betegből 21 Parkinson-kóros beteget választottak ki, akiket három csoportba osztottak: placebó 75 mg/nap CBD 300 mg/nap CBD A betegek egy héttel a vizsgálat előtt és a kezelés utolsó hetében értékelték az életminőségüket, a motoros funkciójukat, az...

Gyulladásos Bélbetegség (IBD)
A gyulladásos bélbetegség esetében a CBD nagyon ígéretes vegyület, mivel rendelkezik a kannabinoid jótékony hatásaival a bélben, és nincs pszichotróp hatása. Éveken át a működése rejtélyes volt a gastroenterológusok és a farmakológusok számára, de most nyilvánvaló,...

Epilepszia
A CBD hatékonysága az epilepszia kezelésében az egyik legjobban tanulmányozott terület. A Washington államban és Kaliforniában 272 beteget vizsgáltak meg és azt találták, hogy 29-nél (15%) a rohamok 1–25% -kal csökkentek, 60-nál(18%) 26–50% -kal csökkentek a rohamok,...
A CBD fogyasztás alapszabályai

10 alapszabály a CBD használatához
A CBD használatához megfelelő ismerettel kell rendelkeznünk, hogy biztonságosan tudjuk kihasználni az általa nyújtott egészségügyi előnyöket. Az alábbiakban olvashatsz 10 alapszabályt, amit érdemes betartani: A vásárlás előtt érdemes körüljárni a témát, informálódni,...

Mi az optimális CBD dózis?
A CBD napi dózisa minden embernél eltérő lehet, aminek egyszerű oka van, hiszen minden embernek más állapotban van a szervezete, ezért az endokannabinoid rendszere is eltérő minden személynek. Mint megismertük az endokannabinoid rendszer egy olyan fiziológiai rendszer...

CBD adagolás titrálása (beállítása)
A CBD adagolás beállításánál alapvetően két iskola létezik, de egyetértenek abban, hogy “KEZDJÜNK ALACSONYAN ÉS HALADJUNK LASSAN”. Az egyik egy általános iránymutatás, ami 0,2mg/kg testtömeggel indítja el a folyamatot és 10-25mg/kg-ig emeli fokozatosan a terápia...

CBD étkezés előtt vagy után?
Sokunkban felmerül a kérdés, hogy mikor vigyük be a CBD-t étkezés előtt vagy után? Brit kutatók kiderítették, hogy CBD koncentrációja több mint a négyszeresére nő, ha zsírban gazdag étkezéssel egy időben visszük be az adagot. Egy placebo-kontrollos vizsgálatról...

A megfelelő koncentrációjú termék kiválasztása
A CBD sokféle koncentrációban megtalálható a piacon. A gyártók a termékükben található CBD mennyiséget vagy százalékban vagy pedig mennyiségben adják meg. A százalék esetében a 3%-os oldat azt jelenti, hogy 30mg CBD található egy ml olajban. Az 5% esetében ez a szám...

CBD-Gyógyszerkölcsönhatások
A CBD biztonságos anyag, de megváltoztathatja a szervezet reakcióit bizonyos gyógyszerek alkalmazása esetében! Egy vizsgálatban a kutatók a CBD nagy dózisáak a tolerálhatóságát vizsgálták. A kutatásban akár 6000 milligrammig terjedő CBD dózisok is voltak és...
CBD a Sportban

A CBD edzés vagy verseny előtt energikusabbá és fókuszáltabbá tehet
Vannak olyan napok, amikor nehezen vesszük rá magunkat az edzésre, vagy vannak olyan pillanatok, amikor jobban kell összpontosítanunk, mert szeretnénk a lehető legnagyobb teljesítményt kihozni magunkból. A Current Neuropharmacology-ban közzétett tanulmány szerint a...

A CBD használata a regenerálódáshoz
Az edzések hatására az izomrostokon a terhelés miatt mikroszkopikus sérülések keletkeznek edzések mikroszkopikusan károsítják az izomrostokat. Ezután citokineket bocsát ki a szervezetünk, amik arra késztetik az immunrendszert, hogy javítsa ki ezeket a sérüléseket, és...

CBD és a sportolók
El is érkeztünk egy érdekes kérdéshez: „A sportolók is használhatnak CBD tartalmú termékeket?” A válasz igen, és már használják is, hiszen 2018 januárjában a World Anti-Dopping Agency (WADA) és az United States Anti-Dopping Agency (USADA) a CBD-t hivatalosan is...

Serülésből való felépülés, gyulladások, fájdalom csökkentése
A CBD-ről több tanulmány kimutatta, hogy gyulladásgátló hatással is rendelkezik. A gyulladás a sérülésekre adott természetes válasz reakciója a szervezetnek. Amikor a testünk észleli az izomszövetek károsodását, gyógyító reakciót indít el, amelynek az eredménye a...

Atlétika CBD-vel
A Doppingellenes Világszervezet (WADA) törölte a cannabidiolt (CBD) a tiltott szerek listájáról. Jelenleg csak az izolált és tisztított CBD-t lehet hivatalosan használni. Ez azt jelenti, hogy csak a 0% THC tartalmú CBD termék engedélyezett az élsportban! Erre nagyon...

A CBD neuroprotektív szempontjai a küzdősportban
A küzdősportokban előfordul a kemény testi kontaktus, az apró bevérzések, véraláfutások és a fejre mért erős ütések. A CBD-ről már tanulmányok készültek, hogy segít az agyvérzés utáni felépülésben, a gyulladások csökkentésében, a fájdalom csillapításában és az...
Fogyasztók Történetei
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.